Sajtószemle
2011. 07. 19. Légtérkorlátozás: Bige Holding Kft >>>
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a Bige Holding Kft. területe korlátozott légtérnek minõsül.
2011. 05. 20. Felkészítés a BIGE Holding Kft-nél >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi és Tűzvédelmi Felügyelősége, valamint Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportja továbbképzésen vett részt 2011. május 18-án.
2011. 05. 19. Együttműködési értekezlet az igazgatóságunkon >>>
Igazgatóságunk kiemelt figyelmet fordít az együttműködési tevékenységben rejlő lehetőségekre, egymást segítő partnereinkkel a megelőzés, az élet- és vagyonmentés, a képzés és egyéb területeken meghatározott célkitűzések teljesítésére.
2011. 05. 16. Országos döntő Arany János városában >>>
Nagykőrösön, a Cifra-kertben került megrendezésre a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny országos döntője 2011. május 13-14-én, ahová megyénkből is érkeztek csapatok. A fás-ligetes környezet kitűnő helyszínnek bizonyult a feladatok elvégzéséhez, ahol két korcsoportban, összesen 43 csapat mérte össze tudását.
2011. 05. 11. Vendégek Nagybányáról >>>
Bár nem vagyunk határmegye, a nemzetközi kapcsolatok ápolását és a veszélyhelyzeti tapasztalatok cseréjét fontosnak tartja Igazgatóságunk.
2011. 05. 11. „A tudás életet menthet!” >>>
Nagy volt a nyüzsgés 2011. május 6-án a Tiszaligetben, ahol két korosztály összesen 60 diákja mérhette össze katasztrófavédelmi tudását, illetve felkészültségét és gyorsaságát a veszélyhelyzetek kezelésében.
2011. 05. 04. Adományozás Szent Flórián ünnepe alkalmából >>>
Május 4-e a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak az ünnepe. Ebből az alkalomból, valamint a tűzvédelem és tűzmegelőzés fontosságát szem előtt tartva, 2011. május 3-án Ferencz Gábor Úr, az AC-DC Logisztikai Park Zrt. vezérigazgatója egy veterán tűzoltó járművet adományozott Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága részére, akik az adományt még ezen a hétvégén átadják a Hargita megyei Bögöz település önkéntes tűzoltóságának.
2011. 04. 27. Igazgatói értekezlet >>>
2011. 04. 26-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója értekezletet tartott igazgatóságunk osztályvezetői, a polgári védelmi kirendeltségek és irodák vezetői, valamint a tűzoltóságok parancsnokai részére.
2011. 04. 27. 9:24:57 Igazgatói értekezlet >>>
Igazgatói értekezlet
2011. 04. 21. Pedagógusokkal az ár ellen – felkészítés az Igazgatóságon. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megyében élő és tanító általános iskolai pedagógusok részére ár- és belvízi helyzetre történő felkészítést tartott 2011. április 20-án. A felkészítés iránt nagy volt az érdeklődés. Közel 60 általános iskolai pedagógus tartotta fontosnak, hogy bővítse a katasztrófavédelemmel kapcsolatos ismereteit.
2011. 04. 15. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság Operatív Törzsének munkaértekezlete. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság (MVB) éves munkatervében tervezetten, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (JNSZ MKI) szervezésében, 2011. április 14-én munkaértekezletet tartottunk az MVB Operatív Törzs (Op. T.) tagjai részére.
2011. 04. 14. Csapatok felkészítése a 2011-es Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyre >>>
A Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyre készülő csapatok már alig várták, hogy eljöjjön 2011. április 7-e, azzal a nem titkolt céllal, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon újabb információkkal gazdagodjanak, és a versenyen minél jobb eredményt érjenek el.
2011. 04. 04. Bevetés-irányítási Terv gyakorlat >>>
Az Országos Bevetés-irányítási Terv Jász-Nagykun-Szolnok megyei tervében foglaltakra való felkészülés jegyében 2011. 03. 31-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben (Intézet) továbbképzést tartottak az árvízi védekezésbe bevonható állomány részére.
2011. 04. 04. Tisza-völgyi Műhely alakult Szolnokon >>>
A Tisza és vidéke fenntartható fejlődésének támogatására megalakult a Tisza-völgyi Műhely 2011. március 30-án Szolnokon. Az ernyőszervezet létrejöttét a Tisza Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács kezdeményezte, hogy ezáltal fórumot teremtsen a Tisza-völgyért tenni akarók számára.
2011. 04. 04. Népegészségügyi feladatok katasztrófahelyzetben - továbbképzés az Igazgatóságon >>>
Igazgatóságunk 2011. évi Továbbképzési Tervének megfelelően, a Polgári Védelmi Felügyelőség szervezésében, 2011. március 30-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (NSZSZ) továbbképzést tartott a megyei állomány részére.
2011. 03. 29. Árvízvédelmi célú polgári védelmi felkészítés Kőtelken és térségében >>>
Jász-Nagykun-Szolnok Megye katasztrófavédelmi szerveinél az elmúlt években megszokottá vált, hogy tavasz kezdetével nagyszabású árvízvédelmi felkészítéseket tartanak az árvíz által veszélyeztetett települések önvédelmi erőinek, a polgári védelmi szervezeteknek.
2011. 03. 19. Japán helyzet térkép >>>
ESRI a korábbi katasztrófákhoz, eseményekhez hasonlóan technikai támogatást nyújt a Japán-ban történt természeti katasztrófa feltérképezésében és helyzetértékelésében is.
2011. 03. 07. Pályázati felhívás! >>>
Igazgatóságunk pályázatot hirdet a kiemelt főellenőr (belső ellenőr) és a gazdasági ellátási osztályvezető beosztások betöltésére.
2011. 03. 02. Évértékelő és feladatszabó értekezlet >>>
Igazgatóságunk 2010. évet értékelő és 2011. évi feladatszabó értekezletet tartott február 28-án a szolnoki Megyeházán.
2011. 02. 18. A tudás életet menthet! - Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2011. >>>
Az
idén is összemérhetik
tudásukat azok a diákok, akik évrol-évre lelkesen és kitartóan bovítik
katasztrófavédelmi
ismereteiket.
2011. 02. 11. Együttműködési megállapodás >>>
Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a veszélyhelyzetek felszámolása és megelőzése, valamint egymás munkájának kölcsönös segítése érdekében együttműködési megállapodást kötött.
2011. 02. 07. Dr. Balogh Imre emlékpályázat >>>
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Dr. Balogh Imre özvegyének felajánlása alapján pályázatot hirdet tűzvédelmi szakterületen dolgozó szakemberek, vagy tanulmányokat folytató leendő tűzoltók számára a tűzvédelem fejlesztése érdekében pályamű elkészítése.
2010. 12. 21. Polgári védelmi előadás a szászberki falugyűlésen >>>
2010. december 16.-án 18.00 órától a szászberki önkormányzat falugyűlést tartott. A község polgármestere felkérte a Szolnoki Polgári Védelmi Kirendeltség vezetőjét, Nagy Róbert pv. főhadnagy Urat, hogy a belvízvédekezéssel, belvízelvezető rendszerek karbantartásával kapcsolatos önkormányzati és lakossági feladatokról tájékoztató előadást tartson az összegyűlt szászberki polgároknak és az önkormányzat vezetőinek.
2010. 12. 15. Veszélyes anyagot szállító tartálykocsi balesete >>>
Tartályautó és munkagép ütközött 2010. december 15-én Szajol közelében
2010. 12. 07. Főigazgató Úr előadása Szolnokon >>>
„A katasztrófavédelem aktuális kérdései” címmel tartott előadást 2010. december 6-án Szolnokon Dr. Bakondi György tű. altábornagy, kormánybiztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.
2010. 11. 26. Újonnan megválasztott polgármesterek felkészítése >>>
Szolnok Megyei Jogú Város Helyi Védelmi Bizottsága ülésének keretén belül a Szolnoki Polgári Védelmi Kirendeltség 2010. november 26-án megkezdte az illetékességi terület újonnan megválasztott polgármestereinek katasztrófavédelmi felkészítését.
2010. 11. 24. Főigazgatói látogatás megyénkben >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tett látogatást november 24-én, szerdán Dr. Bakondi György tű. altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. A találkozón részt vettek a megyei társzervek vezetői is.
2010. 11. 17. Új polgármesterek védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi felkészítése >>>
2010. 10. 20. Megérkezett a „mobil kiképzési készlet” a Szolnoki PV. Kirendeltség részére >>>
Hosszas egyeztetést és megbeszélést követően Szolnok Város Közbiztonságáért Közalapítvány 2010. október 18-án rendelkezésünkre bocsátotta a „mobil kiképzési készlet”-et, mely 1 db kiemelkedő műszaki jellemzőkkel ellátott notebookból, 1 db korszerű projektorból és 1 db kiváló minőségű nyomtatóból áll.
2010. 10. 14. Német ifjúsági tűzoltók látogatása Szolnokon >>>
2010. október 13-án a Berlin melletti Dahlewitz település Önkéntes Tűzoltóságáról érkezett ifjúsági tűzoltók és kísérőik látogatták meg a Szolnoki Tűzoltóságot és Igazgatóságunkat.
2010. 10. 13. Megemlékezés az összefogás és együttműködés jegyében >>>
A természeti katasztrófák csökkentésének világnapját 1987-ben az ENSZ hozta létre abból a célból, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira.
2010. 10. 07. Megjelent új kiadványunk! - Katasztrófavédelmi segédlet nemcsak iskolásoknak >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség közreműködésének köszönhetően Igazgatóságunk új kiadvánnyal segíti a fiatalok veszélyhelyzeti felkészülését.
2010. 10. 06. Az aradi vértanúkra emlékeztünk >>>
Nemcsak az aradi vértanúkra emlékeztünk ezen a napon, hanem a szabadságharc valamennyi résztvevőjére, akik életüket adták a magyar függetlenségért.
2010. 10. 05. A gyilkos CO – Előzzük meg a fűtési baleseteket! >>>
Minden évben problémát jelentenek a fűtési szezon beköszöntével a nem megfelelő módon karbantartott fűtő berendezések, illetve alkalmazott fűtési módok.
2010. 10. 04. Értékelés és iránymutatás a Dunán innen a szemléletváltás jegyében >>>
A Dunától keletre szolgáló tűzoltóságok, polgári védelmi kirendeltségek, katasztrófavédelmi igazgatóságok vezetői gyűltek össze október elsején Szolnokon, hogy a magyarországi katasztrófavédelem elmúlt három hónapját értékeljék, illetve, hogy az előttünk álló időszak elvárásait megismerjék.
2010. 09. 21. Veszélyes anyagot szállító tartálykocsi balesete >>>
2010. szeptember 18-án röviddel 16:00 óra előtt történt az a szerencsétlen baleset, melyben egy lengyel tartálykocsi Jászladány és Jászkisér között az útról lesodródva az árokba borult.
2010. 09. 21. Polgári Védelmi gyakorlat a MOL Szajol Bázistelepén >>>
2010. szeptember 16-án a Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Polgári Védelmi Kirendeltsége polgári védelmi szervezetek készségfejlesztő, valamint a társszervekkel közös együttműködési gyakorlatot tartott Szajolban a MOL Bázistelepen. Célja az üzemi baleset során jelentkező haváriaszerű élővíz szennyezés kárelhárítási feladataira való felkészülés volt.
2010. 09. 21. Szolnoki Zsaru Napok >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központtal közösen 2010. szeptember 16-19. között Zsaru Napok elnevezésű programsorozatot szervezett, melyen Igazgatóságunk is aktívan részt vett.
2010. 09. 15. Ezt jól kifőztük! - Gulyásfesztivál Szolnokon >>>
Igazgatóságunk az idén 12-dik alkalommal vett részt a hétvégén megrendezett Nemzetközi Gulyásfőző és Hagyományőrző Fesztiválon.
2010. 09. 09. Igazgatói értekezlet >>>
2010. szeptember 9-én Tóth Tibor mk. tű. alezredes, megyei igazgató értekezletet tartott igazgatóságunk osztályvezetői, a polgári védelmi kirendeltségek és irodák vezetői, valamint a tűzoltóságok parancsnokai részére.
2010. 08. 19. Ünnepi állománygyűlés az Igazgatóságon >>>
Államalapításunk ünnepéről méltóképpen emlékezett meg Igazgatóságunk 2010. augusztus 19-én.
2010. 08. 13. Tűzoltóságok vonulási adatai >>>
Az idei év eddig egyértelmûen a rengeteg csapadékról és az ezt kiváltó ár- és belvíz elleni védekezésrõl, valamint a lokálisan kialakuló heves esõzések, néha orkán erejû szélviharok, jégviharok okozta károk felszámolásáról szólt.
2010. 08. 12. Befejeződött a Veszélyhelyzeti Felderítők felkészítése Szolnokon >>>
A mai napon véget ért a Veszélyhelyzeti Felderítők felkészítése. Komplex foglalkozás keretében a VFCS állománya „Feltételezett üzemi baleset helyszínén vegyi felderítés végrehajtása” témakörben oldotta meg a kitűzött feladatokat.
2010. 08. 09. Lakosságvédelmi ivóvíztartalék >>>
A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzat Védelmi Titkárságán keresztül és finanszírozásában beszerzésre és betárolásra került igazgatóságunkon 1008 db (2 raklap) 1, 5 literes ásványvíz.
2010. 08. 06. Veszélyhelyzeti felderítők felkészítése Szolnokon >>>
2010. 07. 20. Záróünnepség a Tiszaligetben >>>
Véget ért a LÖTOSZ tábor.
2010. 07. 15. Ifjúsági Tűzoltótábor eseményei >>>
Mozgalmasan telnek a táborozók napjai Szolnokon a Tiszaligetben. Az ifjú tűzoltópalánták a nagy hőség ellenére lelkesen vesznek részt a délelőtti elméleti és gyakorlati foglalkozásokon.
2010. 07. 15. FIGYELEM! III. fokú hőségriasztást rendeltek el! >>>
2010. 07. 13. Pályázati felhívás a Jászberényi Polgári Védelmi Kirendeltség, kiemelt foeloadói beosztásának betöltésére. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000 Szolnok, József Attila út 14.) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberény Polgári Védelmi Kirendeltségének kiemelt foeloadói közalkalmazott munkaköre betöltésére. A pályázatról bővebb információ a "Letölthető anyagok" menüpontban a "Pályázatok" cím alatt található.
2010. 07. 13. Pályázati felhívás a Kunszentmártoni Polgári Védelmi Kirendeltség, kirendeltségvezetoi beosztásának betöltésére. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000 Szolnok, József Attila út 14.) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 45. §-a alapján pályázatot hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kunszentmárton Polgári Védelmi Kirendeltség, kirendeltségvezetoi beosztásának betöltésére. A pályázatról bővebb információ a "Letölthető anyagok" menüpontban a "Pályázatok" cím alatt található.
2010. 07. 13. Pályázati felhívás aTörökszentmiklósi Polgári Védelmi Iroda, irodavezetoi beosztásának betöltésére. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000 Szolnok, József Attila út 14.) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnok Polgári Védelmi Kirendeltség Törökszentmiklósi Iroda Kiemelt foeloadói (irodavezetoi) közalkalmazott munkaköre betöltésére. A pályázatról bővebb információ a "Letölthető anyagok" menüpontban a "Pályázatok" cím alatt található.
2010. 07. 13. Ifjúsági Tűzoltótábor >>>
2010. július 12-19. között kerül megrendezésre a LÖTOSZ V. Ifjúsági Tűzoltótábora. A tagszervezeteknél évközben tűzoltó szakköri munkában résztvevő 10-18 év közötti fiatalok a Szolnok-Tiszaliget, Turisztikai és Szabadidő Központban töltenek egy hetet a nyári vakációból.
2010. 07. 09. Állománygyűlés az igazgatóságon >>>
Félévet értékeltünk
2010. 07. 06. Meteorológiai riasztás tömegrendezvények esetén >>>
Meteorológiai riasztás tömegrendezvények esetén
2010. 07. 05. Vihar Jász-Nagykun-Szolnok megyében >>>
A vihar lesúlyosabban Jászladány települést érintette.
2010. 07. 05. Tűzoltó alaptanfolyami vizsga Szajolban >>>
5 fő tett sikeres vizsgát.
2010. 06. 29. Tűzoltó alaptanfolyami vizsga Martfűn >>>
13 fő tett sikeres vizsgát.
2010. 06. 28. Belügyminiszteri köszönőlevél >>>
Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnökeként köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben közreműködőknek.
2010. 06. 15. Tegnap délután hatalmas vihar söpört végig megyénk területén >>>
Tiszabura településre tegnap délután fél óra alatt több mint 40 mm csapadék hullott.
2010. 06. 14. 500 ezer darab homokzsák érkezett megyénkbe >>>
A Svájci Együttműködési és Fejlesztési Ügynökség (SDC) jóvoltából 500 ezer homokzsákot kaptunk a megyénkben folyó árvízi védekezéshez.
2010. 06. 07. Árvízi helyzetkép >>>
A Közép-Tiszán az eddig előfordult második-harmadik legnagyobb árhullám várható.
2010. 06. 04. Miniszteri látogatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében >>>
2010. június 03-án délután megyénk területén látogatást tett Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter, valamint kabinetfőnöke és sajtófőnöke.
2010. 06. 03. Szükségtározók újbóli megnyitása >>>
A szükségtározók részleges feltöltöttség állapotában történő ismételt megnyitására még soha nem került sor. A VIZIG tájékoztatása szerint az esetleges túltöltődés esetén a tározó alatt fekvő Jánoshida közvetlenül veszélyeztetett.
2010. 06. 01. Újabb károk az ingatlanokban - ár- és belvízi helyzetkép Jász-Nagykun-Szolnok megyében >>>
Az elmúlt napokban lehullott nagymennyiségű csapadék és a viharok következtében megyénk több településének lakóházai kerültek veszélybe.
2010. 06. 01. Polgári védelmi szervezetek felkészítése és alkalmazása a szolnoki Tiszaliget árvíz elleni védelmére >>>
2010. május 28-án a szolnoki települési polgári védelmi szervezet állományából 28 fő polgári védelmi továbbképzés után megkezdte feladatainak végrehajtását a Tiszaligeti-körtöltés védekezési munkálatainak ellátása érdekében.
2010. 06. 01. Szakmai továbbképzés Szolnokon >>>
2010. május 29-én Szolnokon Igazgatóságuk, a JNSZ Megyei Tűzoltók Szövetségével közösen, szakmai továbbképzést tartott a megyében működő önkéntes tűzoltóságok és tűzoltó egyesületek parancsnokai részére.
2010. 05. 27. Gázszivárgás egy szolnoki iskolában >>>
Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltóságot Szolnokon az Újvárosi Általános Iskolához délelőtt 09.40-kor. A tűzoltóság és a katasztrófavédelem erői 20 fővel érkeztek a helyszínre.
2010. 05. 21. Több mint 35 000 homokzsákot töltöttek meg az éjszaka folyamán >>>
Újabb polgári védelmi szervezetek teljes alkalmazási készenlétbe helyezésére került sor Jász-Nagykun-Szolnok Megyében.
2010. 05. 20. Védekezési munkálatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében >>>
Az árvízi munkálatok és a heves esőzés okozta egyéb károk felszámolásához a tűzoltó erők mellett területi polgári védelmi szervezetek alkalmazására is sor került.
2010. 05. 17. Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei döntője >>>
A kirendeltségi fordulók győztes csapatai most megmutathatták, hogy mennyire állnak „Készen a vészben”.
2010. 05. 13. Pályázati felhívás aTörökszentmiklósi Polgári Védelmi Iroda, irodavezetői beosztásának betöltésére. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000 Szolnok, József Attila út 14.) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnok Polgári Védelmi Kirendeltség Törökszentmiklósi Iroda Kiemelt főelőadói (irodavezetői) közalkalmazott munkaköre betöltésére. A pályázatról bővebb információ a "Letölthető Anyagok" menüpontban a "Pályázatok" cím alatt található.
2010. 05. 13. Pályázati felhívás a Tiszafüred Polgári Védelmi Kirendeltség, kirendeltségvezetői beosztásának betöltésére. >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000. Szolnok, József Attila út 14.) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 45. §-a alapján pályázatot hirdet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszafüred Polgári Védelmi Kirendeltség, kirendeltségvezetői beosztásának betöltésére.
A pályázatról bővebb információ a "Letölthető anyagok" menüpontban a "Pályázatok" cím alatt található.
2010. 05. 12. Megyei Tűzoltó Nap >>>
Törökszentmiklós adott helyet idén a megyei Tűzoltó Napnak
2010. 05. 10. Nyugdíjasok találkozója >>>
2010. május 7-én Igazgatóságunk szeretettel fogadta volt kollégáinkat a hagyományosan megrendezett nyugdíjas találkozón.
2010. 05. 10. A Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny kirendeltségi döntői >>>
Igazgatóságunk polgári védelmi kirendeltségein 2010. április 22-30. között sikeresen lezajlottak a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulói.
2010. 04. 30. Szolnoki Polgári Védelmi Kirendeltségi Ifjúsági verseny eredményei >>>
2010. 03. 24. Vasúti tartálykocsi tűzoltása >>>
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2010. március 18-án a MOL NyRt. Szajoli Bázistelep mellett kialakított gyakorlópályán, vasúti tartálykocsi tűzoltásának gyakorlását hajtotta végre.
2010. 03. 24. Életmentési és tűzoltási gyakorlat Szolnokon >>>
2010. március 17-én a Szolnoki Főiskola Diákotthonában megyei ellenőrző gyakorlatot hajtott végre Igazgatóságunk.
2010. 03. 22. Védelmi felkészítés Jász-Nagykun-Szolnok Megyében >>>
Központi költségvetésből valósul meg a diákok felkészítése
2010. 03. 16. Tűzoltóképzés Kunszentmártonban >>>
Összeszokott szakembergárdájuk révén…
Kunszentmárton a tűzoltóképzésben minőséget jelent.
Jász-Nagy-Szolnok megyében az OKJ-s számmal ellátott tűzoltó szakképző tanfolyamok szervezését és vizsgáit a kezdetektől a Debreceni Regionális Képző Központ (DRKK) végzi. Az ifjú lánglovag jelöltek kiképzését az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ finanszírozza melynek révén, gyakorlatilag ingyen jutnak kiképzett szakemberekhez a megye önkéntes köztestületi tűzoltóságai.
A regisztrált munkanélküli fiatalokból a négy hónapos kiképzési idő leteltével, szakmával rendelkező, munkalehetőséghez jutó önkéntes tűzoltók válnak. Közülük sokan rövid időn belül, - megfelelő fizikai, egészségi, és pszichikai állapot esetén - az ország számos pontján hivatásos tűzoltóként is elhelyezkednek.
2010. 03. 12. Árvízvédelmi felkészítés >>>
A zord időjárás ellenére 125 ember vett részt a szolnoki települési polgári védelmi szervezetek műszaki-mentő szakalegysége kézi rajának árvízvédelmi felkészítésén.
2010. 03. 10. „Segíts a bajban!” rajzpályázat díjkiosztója az Önkormányzati Minisztériumban >>>
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség (MPVSZ) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Magyar Polgári Védelem és annak jogelődje, a Légoltalmi Liga megalakulásának 75. évfordulója alkalmából ”Segíts a bajban!” jelmondattal gyermekrajz-pályázatot hirdetett meg, amelyre 228 különböző iskolából összesen 2746 pályamű érkezett be. A rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére 2010. március 1-jén a Polgári Védelem Világnapján az Önkormányzati Minisztériumban került sor.
2010. 03. 08. Ünnepi megemlékezés a Polgári Védelmi Világnapon >>>
Igazgatóságunk 2010. március 2-án ünnepi állománygyűlést tartott a Polgári Védelem megalakulásának 75. évfordulója alkalmából.
2010. 02. 26. Együttműködési értekezlet az igazgatóságunkon. >>>
2010. február 25-én értekezlet keretében találkoztunk az együttműködő szervezetek vezetőivel, képviselőivel.
2010. 02. 23. Dr. Balogh Imre Emlékpájázat >>>
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Dr. Balogh Imre özvegyének felajánlása alapján pályázatot hirdet tűzvédelmi szakterületen dolgozó szakemberek, vagy tanulmányokat folytató leendő tűzoltók számára a tűzvédelem fejlesztése érdekében pályamű elkészítése.
2010. 02. 22. Újabb jégről mentési gyakorlat >>>
Jégről mentési gyakorlatot tartott a szolnoki tűzoltóság, a szintén szolnoki Életjel Mentőcsoport, a Tiszai Vizirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Mentőszolgálat szolnoki mentőállomása.
2010. 02. 11. Tűzoltó szakképzés vizsgája Jászberényben >>>
2010. február 4-9. között újabb 24 fő kiképzett tűzoltó tett sikeres záróvizsgát.
2010. 02. 05. Jégről mentési gyakorlat Szolnokon >>>
Február 5-én a szolnoki tűzoltóság jégről mentési gyakorlatot hajtott végre a Holt-Tiszán.
2010. 01. 29. KRESZ továbbképzés az igazgatóságon >>>
2010. január 28-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dolgozói KRESZ továbbképzésen vettek részt.
2010. 01. 22. Megyei továbbképzés az igazgatóságon >>>
2010. január 21-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbképzést tartott a megyei ügyeletesek, hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, valamint az önkéntes tűzoltóságok híradó-ügyeletesei részére.
2010. 01. 21. "Segíts a bajban!" - Rajzpályázat gyermekeknek >>>
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a magyar légoltalom, polgári védelem megalakulásának 75. évfordulója alkalmából gyermekrajz pályázatot hirdet.
2010. 01. 05. Pályázati felhívás: Szolnok PV kirendeltségvezető >>>
2009. 12. 10. Versenyfelhívás az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági versenyre 2010 >>>
2009. 12. 07. Új Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató az Igazgatóság élén >>>
2009. 11. 16. „A LÉGOLTALOMTÓL A KATASZTRÓFAVÉDELEMIG” >>>
2009. 11. 09. Hétvégi éremeső a Jász-Nagykun-Szolnok megyében >>>
2009. 11. 05. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltó Szövetség honlapja >>>
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltó Szövetség honlapja
2009. 11. 05. A Kunszentmártoni Polgári Védelmi Kirendeltség Vízkárelhárítási Gyorsbeavatkozó Készletei >>>
2009. 10. 21. MOL Nyrt. TKD Logisztika Szajol Bázistelep veszélyeztető hatásainak kezelésére kidolgozott Szajol Község Külső Védelmi Terv komplex gyakoroltatása >>>
2009. 10. 21. VII. Országos Tűzoltó és III. Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport Szakmai Vetélkedő >>>
2009. 09. 16. Tűzvédelmi szakvizsga! >>>
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (felnőttképzési nytsz.: 16-0155-05; oktatásszervezői nytsz: SZ070/1-2-3-4-5/21/2009.) tűzvédelmi szakvizsga felkészítést és vizsgáztatást is vállal.
2009. 09. 14. XI. Gulyásfesztivál Szolnok >>>
2009. 07. 24. Német - Magyar Tűzoltó szótár >>>
2009. 06. 22. Elérhetőség >>>
Elérhetőség
2009. 05. 22. Üzemcsarnok gyulladt ki Jászapátiban >>>
2009. 03. 03. EMÜ ÉRTEKEZLET 2009 >>>
2008. 12. 12. TMMOV továbbképzés 2008 >>>
2008. 12. 01. Hivatásos én Önkéntes Tűzoltók vizsgáztak a tűzoltóságoknál használt kisgép típusokból >>>
2008. 11. 24. Országos Úszóbajnokság >>>
2008. 11. 24. Életmentési gyakorlat >>>
2008. 11. 24. II. Rescue Poker Open >>>
2008. 11. 20. Ügyviteli és titokvédelmi továbbképzés 2008 >>>
2008. 11. 18. A téli közlekedés szabályai >>>
2008. 11. 11. Pályázati felhívás! >>>
2008. 11. 04. Országos Röplabda Bajnokság -2008 Kecskemét >>>
2008. 10. 21. Október 23-ai megemlékezés az Igazgatóságon >>>
2008. 09. 15. X.Gulyásfesztivál >>>
2008. 08. 18. Kőtelek Tűzoltó és főzőverseny eredmények >>>
2008. 08. 14. DADA tábor 2008 Berekfürdő >>>
DADA tábor 2008 Berekfürdő
2008. 08. 14. Hasznos tanácsok kánikula, hőségriadó idejére >>>
2008. 08. 08. Kőtelki Meghívásos Tűzoltóverseny >>>
2008. 08. 05. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TŰZOLTÓ HORGÁSZ VÁNDORKUPA >>>
2008. szeptember 5-én kerül megrendezésre a JÁSZ-NAGYKUN SZOLNOK megyei tűzoltó horgászverseny
2008. 07. 11. 284472 >>>
2008. 07. 10. Segítség ha baj van-ONLINE ÜGYELETFIGYELŐ RENDSZER!! >>>
2008. 07. 10. Igazgatóságunk ÚJ HONLAPPAL BŐVŰLT! >>>
2008. 07. 01. Gróf Széchenyi Ödön XI. Országos Tűzoltósport Verseny Székesfehérvár >>>
2008. 06. 26. Jászsági Önkéntes Tűzoltóverseny 2008.06.29. >>>
2008. 06. 25. Tanácsok nagy meleg esetére >>>
2008. 06. 24. EU-HUROMEX 2008 Szolnok >>>
2008. 06. 13. Országos Ifjúsági Tűzoltóverseny Karcag 2008.06.21-22. >>>
2008. 06. 12. Összefoglaló a Megyei Szakmai Vetélkedőről >>>
2008. 06. 02. Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny díjazottjai megyénkben >>>
2008. 05. 27. Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny >>>
2008. 05. 21. 2008.május 20-i események >>>
2008. 05. 19. Katasztrófavédelmi tábor >>>
2008. 05. 19. Megyei Ifjúsági Katasztrófavédelmi verseny győztesei >>>
2008. 05. 15. 2008. május 16-án Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny Tiszaliget >>>
2008. 05. 13. Tűzoltó Majálist rendeznek a szolnoki Tűzoltók >>>
2008. 05. 06. Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny 2008 felkészítő anyagai iskoláknak >>>
2008. 04. 22. Megyei Tűzoltónap Karcagon 2008.MÁJUS 05-ÉN >>>
2008. 04. 07. JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Együttműködési Értekezlet >>>
2008. 03. 27. Jász-Nagykun-Szolnok megyében már működik az Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszer >>>
2008. 03. 26. OKF Főigazgatói és JNSZ MKI Igazgatói értekezlet >>>
2008. 03. 14. 1848/49 forradalom és szabadságharc évfordulójáról történő megemlékezés >>>
2008. 03. 13. Katasztrófavédelmi sajtó nap >>>
2008. 03. 10. EDR oktatás Szolnok Megyi Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon >>>
2008. 03. 07. NŐNAP-i rendezvény a Kataszrófavédelmi Igazgatóságon >>>
2008. 03. 05. EDR oktatás az Igazgatóságon, tűzoltóságokon és polgári védelmi kirendeltségeken irodákon >>>
2008. 03. 04. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2007.évértékelő állománygyűlés >>>
2008. 03. 03. "Viharos hétvége Jász-Nagykun-Szolnok megyében" >>>
2008. 02. 26. Versenyfelhívás: Országos katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2008 >>>
2008. 02. 26. 2008. évi katasztrófavédelmi verseny kirendeltségi forduló felkészítő anyagai >>>
2008. 02. 18. Számíógép-kezelői alapfokú vizsga >>>
2008. 02. 15. OKF Főigazgatói és JNSZ MKI Igazgatói éretekezlet >>>
2008. 02. 14. Megyei Újjáépítési Bizottság Operatív Törzs Felügyeleti és Ellenőrzési Bizottságának munkája >>>
2008. 02. 08. Jász-Nagykun-Szolnok megyében tőrtént tűzoltói beavatkozások 2007 évben statisztika >>>
2008. 02. 06. Ismét köd nehezítette a közúton közlekedőket >>>
2008. 02. 05. EU-HUROMEX 2008 nemzetközi gyakorlattal kapcsolatos további információ >>>
2008. 02. 04. Kötelki Önkéntes Tűzoltó Egyesület közgyüllése >>>
2008. 01. 31. Jász-Nagykun-Szolnok megyei Polgári Védelmi nap 2008.02.28-án >>>
2008. 01. 16. Eu-Huromex sajtótájékoztató 2008 január 16 >>>
2007. 06. 20. Megyei Tűzoltó Szakmai verseny 2007, Mezőtúr >>>
2007. 06. 06. Telefonszám változás! >>>
2007. 04. 27. Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny megyi döntő 2007. április 27. >>>
2007. 02. 02. Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny 2007 >>>
2006. 11. 13. Lakástűz >>>
2006. 11. 10. Erdőtűz Kunmadarason >>>
2006. 10. 30. A 2006. 10.19-én végrehajtott t belső és a külső védelmi gyakorlat >>>
2006. 10. 30. Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából tartandó ünnepi megemlékezés 2006.10.20. >>>
2006. 10. 16. A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja: 2006. október 11. >>>
2006. 10. 18. BIGE gyakorlat: 2006.10.19. >>>
2006. 07. 26. A sikeres biztosítási kárrendezés alapfeltétele >>>
2006. 06. 22. Frissített Üvegzseb adatok >>>
2006. 05. 22. Megkezdődött a 2006-os ár- és belvíz okozta károk helyreállítása >>>
2006. 04. 19. Árvíz 2006. 04.19 >>>
2006. 04. 15. 2006.04.12 12:08: Védekezés alatt ingyenesen hívható telefonszám: 80/204686 >>>
2006. 04. 14. A Kormány kihírdette a veszélyhelyzetet! >>>
2006. 02. 06. Felhívás: a megyei "ÉV TŰZOLTÓJA" címre >>>
2005. 12. 14. 2006. évben Szolnokon kerül megrendezésre az Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny döntője. >>>
2005. 11. 30. Elsősegélynyújtó és munkavédelmi oktatás az igazgatóságon. >>>
2005. 11. 23. Pszichológiai konferencia Szolnokon. >>>
2005. 11. 28. Üvegzseb adatok >>>
2005. 10. 28. A KET-tel kapcsolatos ügyintézés >>>
2005. 10. 05. Régiós Parancsnoki és Országrészi Polgári Védelmi Kirendeltség-Irodavezetői Értekezlet. >>>
2005. 09. 23. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítószervi ellenõrzésése >>>
2005. 09. 06. --- Próbált már tűzoltó csizsmában a 14. emeletre felfutni? --- >>>
2005. 09. 14. Belvíz elleni védekezés >>>
2005. 08. 13. Emlékünnepség és tűzoltóverseny Törökszentmiklóson >>>
2005. 07. 19. TÁJÉKOZTATÓ civil mentőszervezetek alkalmazásáról >>>
2005. 05. 31. Letölthető az E-On-al kötött együttműködési megállapodás! >>>
2005. 04. 07. A felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny kirendeltségi fordulója Szolnokon. >>>
2005. 02. 07. Figyelem! Változás történt a befogadási adatlap részen, kérjük szíveskedjenek figyelmesen kitölteni! >>>
2004. 11. 24. Új frissítés a katasztrófavédelmi adatbázis feltöltéséhez szükséges programhoz! >>>
2004. 11. 23. Frissítés a katasztrófavédelmi adatbázis feltöltéséhez szükséges programhoz! >>>
2004. 11. 08. Letölthető a katasztrófavédelmi adatbázis feltöltéséhez szükséges program! >>>
2004. 03. 12. A 'Polgármesterek és jegyzők felkészítése 2004' című előadás anyaga letölthető honlapunkról! >>>
2004. 01. 19. Új felkészítési segédletek a JNSz Megyei Polgári Szövetségnél >>>
2004. 01. 13. Új kiadványt jelentettünk meg Igazgatóságunk gondozásában >>>
2003. 11. 05. Személyi változások Igazgatóságunk vezetésében >>>
2003. 10. 31. „A mentés lélektana” pszichológiai konferencia >>>
|